Utolsó napok

Kicsit csaló ez a bejegyzés, mert ezt már az érkezés után írjuk, de ennek megvan az oka. Floridában az ötödik vagyis a szombati és a hatodik, vasárnapi napunk nagyon zsúfoltra sikeredetett, nem beszélve az azt követő londoni utsó napokról.

Szombat:
Szokásos késői kelés után elindultunk megnézni Pétervár egyik Best Buy nevű üzletét, ahol ehhez a számítógéphez vettünk 250 gigabájtnyi könnyen mozgatható tárhelyet, meg CDket, majd elindultunk Sarasotaba meglátogatni Robit (volt osztálytárs), Tesa-t, akik néhány éves magyarországi élet után 7-8 éve kiköltöztek a legszebb tengerpartú városba, ez egyszerű volt, mert ez egy vegyes házasság (amerikai-magyar). Mondjuk pont a tengerpart nem vonzza őket, ottélésük óta még nem mentek beach-elési céllal a partra. Náluk voltunk éjjel 2-ig.

Vasárnap:
Erre a napra terveztük be, hogy megtanulok vizimotort (jetski) vezetni, viszont ezen a napon minden eddiginéál nagyobb hullámok és szinte folymatos vihar és viharveszély volt. Hogy nehezebb legyen a lemondó döntés, tízpercenként kisütött a nap. Először délutánra tolódott az egyre aggasztóbb új sport kipróbálása, majd 2 körül megszületett a kicsit gyáva, de bölcs döntés, miszerint nem vállalom a súlyos testi sérülések mellett anyagi károkat is vélhetően okozó első vezetést.

Hétfő:
Ömlő esőben elhagytuk Pétervárat és elkezdtünk vezetni.


Kedd:
Vezettünk

Szerda:
Londonban voltunk és pihentünk, vendégség is volt

Csütörtök:
White Oaks Mall ajándékkeresés

Péntek:
Repülőtér, búcsúzás, szendvicsek, repülőút. Most nem volt hideg, nem ért meglepetés, a kaja pont ugyanaz volt, mint egy hónappal ezelőtt. Az utastársaság viszont persze nem. Vicces utastár is volt most. Egyrészt egy nagyon sokat beszélő, folyamatosan lábával rugózó kandai nő, testvére, és tini unokahúga az előttünk lévő sorban. Majd a ehhez a csapathoz csatlakozott a 18 éves egyedül utazó olasz fiú is, aki egyre részegebben, egyre nagyobb lelkesedéssel társalgott előbb a két ötvenes nővel, majd az érdkelődése a magas szőke kosárlabdázó unokahúg felé hajlott és ott is maradt: közös fényképek, címcsere, napszemüveg ajándékba, majd szoros ölelés és csók a római repülőtéren a búcsúzáskor. A fiú Pármába, a fehér sportcipős család pedig egy mediterrán hajóútra ment tovább. Szép volt.
A szerelmi történet hatására a római reptér váróterme helyett, a parkoló egy pálmája alá heveredtünk le, ahonnan a kényelmes elhelyezkedés után tíz perccel elűzött az egyre fokozódó szarszag, úgyhogy én végül a tranzitváró üvege és egy virágágyás között próbáltam aludni, amíg Vera vásárolni próbált. Aztán sok óra után hazaértünk!


Lesz még néhány összefoglaló bejegyzés, ami már félig kész van, evésről, ivásról, vezetésről, stb.

Florida 1-4

Az elmúlt négy napban sokat aludtunk, sütkéreztünk a tengerparton, ettünk, olvastunk, vagy ezeket kombináltuk valahogy. Ezért sok szöveget nem írunk ehhez a bejegyzéshez, inkább itt vannk a képek:

Ebben a szállodában lakunk (ez a belős udvar)
Ez a lakótelepi épület a szállodánk a part felől:
Madeira beach elnevezésű rész a közelben éttermekkel szuvenírüzletekkel:

viharfelhők és napsütés együttes fényhatása


Híd az öböl felett (Sunset skyway)
Úton az outlet felé
szálloda belső udvar
szálloda medencéje + tenger + naplemente 1

testvérek a parton

mi
egy amerikai pár a naplementét nézi

Nagy utazás

Július 6-án vasárnap indultunk el a nagyon nagyon sok vezetéssel járó hosszú utazásra. Július 7-én hétfő este érkeztünk meg. Ma kedd koradélután van, közel negyven fok, kicsit borús az idő, a páratartalom 90 százalék körüli. Fantasztikus. Jelenleg a szálloda kávézójában töltöm fel ezeket a korábbi bejegyzéseket. Most nem fogok sokat írni a nagy útról, csak néhány sor alább.

1 nap:

Reggel félnyolcas indulás

4 megállás

Érkezés fél10

Este szállás a Super Motel nevű helyen, két franciaágyas szobákban, útmenti szálláshoz képest nagyon korrekt volt 63 dollárért reggelivel

Megtett km: 1100

2 nap:

Indulás fél8 szintén

Három megállás

Érkezés fél8

Cím: SUNSET VISTAS Beachfront Suites, www.sunsetvistas.com 12000 Gulf Boulevard, Treasure Island, Fl 33706

Megtett km: 1100 km

KÉPEK:

Edzés a nagy vezetéshez

A sok pihenés, városnézés, fesztiválozás után eljött az ideje, hogy Balázs készülődjön a nagy floridai utazásra. Alább az utazás számokban:

Montréal – London 764 km:

Megállás: egyszer (középszar szivacskaja a Swiss Chalet nevű helyen evési lehetőségekről majd bővebben később egyszer írunk)

Menetidő: 8 óra (megállással együtt)

Angol vs. francia

Ez egy fura dolog Quebecben, azon belül Montreálban. Egyrészt mindent kizárólag franciául írnak ki mindenhova. Kanada többi részén minden felirat, a kijárat az autópályán, a wc stb, minen angolul és franciául van kiírva. Leginkább a "stop" tábla sokkolt minket, ami ugye egy nemzetközi jel – na ezt is fontos volt franciául szerepeltetni (emlékeim szerint még Franciaországban is Stop felirat szerepel a táblán …). A beszélt nyelv alapvetően a francia. de sokan beszélnek angolul, sőt általában franciát is angol akcentussal beszilik. Itt találkozhatunk viszont olyanokkal is, akik az angolt is és a franciát is tökéletes akcentussal beszélték. Ezek főleg foiatalok voltak. Szóval, ha Quebecbe utazik majd valaki nem feltétlenül szükséges megtanulni franciául: a fontos helyeken (evés/ivás/szálloda/rendőrdég) beszélnek angolul és nagyon segítőkészek, kedvesek, stb.

Montréal 2-3.

Montrealba mindenképp érdemes eljönni, ha valaki ezen az oldalon kívánja kezdeni Kanada felfedezését. Ez a megállapítás néhány pillanatra megingott, amikor a péntek reggel (montreáli visszaindulásunk előtt) észrevettük, hogy a Safeway nevű parkolóban napi tíz dollárért otthagyott autónak mindkét visszapillantó tükrét letörték. Persze nem a legbiztonságosabb környéken laktunk, a szállásunk ablakából például tökéletesen ráláttunk egy bordélyház és egy valamilyen szórakozóhely bejáratára, az utóbbiba az ott töltött mindkét éjszaka megérkezett a rendőrség, a második este kb. 8-10 rendőrautóval, kisbusszal, a közönséget pedig kiterelték a hely elé. Ezután lehúztam a redőnyt.

A tükörtörés megoldása viszont azonnal visszaterelt a „Montreal egy jó város” megállapításhoz, mert a rendőrség, ahova a biztosítás miatt kellett elmenni, kedvesen együtt érzően és végtelen segítőkészséggel kezelte az ügyet, még arra is hajlandó volt a szőke rendőrnő, hogy különböző Honda szervizeket hívogasson, hátha valahol hajlandóak kicserélni a tükröket. Nem volt ilyen, mert Quebec olyannyira európai, hogy pénteken egy körül bezárnak a szervizek. Bezzeg London Ontario, ott szombaton is nyitva van minden szolgáltató.

A második Montreali napunk egyébként nem volt hosszú, mert az ömlő eső miatt nem indultunk el, a kicsit büdös, de elfogadható méretű studioban (olyan hotelszoba, amihez van egy kis konyha, fürdőszoba, szekrények, miniapartman) maradtunk egyig. Még erőlködő esőben indultunk el megkeresni a Mont Royal kilátóit (egy hegy a város közepén), ami miatt egyébként a város valahogy Montreal lett. Aztán a Mile End, a kikötő, a régi városrész megnézése következett. Mile End az útikönyv szerint a diákok és haszid zsidók által megszállt terület, ahova szép lassan beköltöztek jó üzletek és éttermek is. Ez tökéletesen igaz. Elsőként a vásárlásba szédültünk bele, majd az egyre erősödő fejfájás behajtott az első helyre ahol enni lehetett. Ez egy régi patikából, kevés pénzből és sok guberálásból kialakított hely volt, ahol az eltöltött másfél óra alatt felvonult a Montreali diáksereg összes feltételezett szubkultúrája, a pultos lány pizsamában, a pultos-szakácsfiú nagyon piszkos baseball sapkában volt és nagyon finom mexikói ihletésű ételeket állított elő. Nem részletezem a továbbiakat, este még nagyon kicsit körülnéztünk a fesztiválon, de sajnos addigra már csak a „thank you montreal” típusú zenekari búcsúszövegeket hallottuk, aztán pánikszerű vacsorakeresés következett.